2016. március 14., hétfő

A tartalommegosztás mint SEO

A keresőoptimalizálásban, a keresőmarketing terén jártas szakemberek véleménye megoszlik a közösségi oldalakon való tartalommegosztást és linkmegosztást illetően.

Vannak, akik egyenesen azt mondják, hogy a Facebookon és Twitteren megosztott tartalmak és azokban elhelyezett (akár kulcsszavas) hivatkozások  nem befolyásolják a hivatkozott website Google-pozícióit, már csak azért sem, mert azok ott nofollow linkek, nem adnak át linkerőt. Ennek részben ellenmond a tény, hogy a Wikipédiáról kapott linkek ellenben mindenki szemében igen becsesek, holott státusa azoknak is nofollow.

Közösségi marketing és SEO


Mások, ellenkezőleg: esküsznek a közösségi marketingre. Szerintük ha egy linket ezer vagy pláne tízezerszámra megosztanak egy közösségi szájton, az a TOP10-be repítheti a honlapot szinte egyéb SEO-háttér nélkül is. Ez nyilvánvaló tévedés. Meglehet, hogy a hivatkozott oldal valóban élre ugrik, ám ez nem az ezer FB-megosztásban szereplő link tolóerejének köszönhető, hanem maguknak a kattintásoknak, a hirtelen megnövekedett forgalomnak, érdeklődésnek. Ha az ezres-tízezres nagyságrendű érdeklődés napokon, esetleg heteken keresztül fennáll, az feltétlenül emeli az oldal presztizsét és a rajta található tartalmat a Google-algoritmusok felértékelik, s így a keresőtalálatok közt is jobban szerepeltetik. Továbbá: ha valóban ennyi az odakattintás, akkor az maga után vonhatja a tényleges linkerőt átadó hivatkozások szaporodását is: a népszerű tartalomra hivatkozni kezdenek blogokból, netán online lapokról, portálokról. A pozíciószerzés és a sokezer FB- vagy Tw-megosztás tehát összefügg, de nem a közösségi szájtokról átadott linkerő okán.

Tartalommarketing és linképítés


A közbülső nézeteket vallók azt mondják, hogy ha a tartalom alkalmas hosszú időn keresztül sokezres látogatottságot kiváltani, s az adott tartalmat és annak keresőszavait illetően nincs a láthatáron számottevő konkurencia, akkor a klasszikus SEO eljárásai részben valóban mellőzhetők. Ám ha ezek a feltételek nem teljesülnek egyidejűleg, akkor bizony nem lehet megúszni az alapos tartalomoptimalizálást és a minőségi linkprofil felépítését. Azaz: ha egy adott tartalomra nézve a nagyszámú megosztás ellenére egy idő után esik a forgalom vagy ha a főbb keresőszavakra sok hasonló értékű szájt van versenyben, akkor a jó pozíciót a kellően "megseózott" weboldal fogja megtartani.


Annyi azonban bizonyos, hogy a klasszikus SEO eljárásai ma már önmagukban szintén elégtelenek a tartós sikerhez, mert a hasonló nívón optimalizált és hasonló erősségű linkháttérrel rendelkező weblapok közül meg éppen az szerez és tart meg TOP pozíciókat, amelyiket a közösségi link- és tartalommegosztások széles spektruma is támogatja.

Korszerű SEO - honlap optimalizálás - nem létezik tartalommegosztás és közösségi marketing nélkül. A tartalmi optimalizálás és a linkprofil építés online tartalommarketing eszközei

Nincsenek megjegyzések: